Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A magyar Szent Korona Mihályiban is járt!

2009.03.28

 

 

Kedves Látogatóink!

 

 

Kép A mihályi Dőry-kastély udvarán áll egy emlékoszlop, amelyen a következő felirat olvasható:

" ITT ÁLLT A SZENT KORONÁT REJTŐ FŰZFA"

Hogyan és mikor került a Szent Korona Mihályiba?

Erről a következő legenda szól:

 

 

 

 

 

 

Első Habsburg királyunk, Albert halála után az özvegy Erzsébet királyné a magyar uralkodó osztály akaratának ellenszegülve ellopatta a koronát és királlyá koronáztatta csecsemő fiát, V. Lászlót. Ezután a fiával és a koronával együtt nyugatra menekült. Erről Mihályi Ernő így ír:

 

" Erzsébet királyné nagy veszélyben forgott, amikor a koronát kilopta az országból. Ezt, mint titkot rebesgették őseink, s a nép ajkán is élt. A királyné, miután végrehajtotta a lopást, gyors iramban, rettegés és aggodalom közepette, hogy valami végzetes körülmény folytán ki ne tudódjon a dolog, nem a rendes királyok járta úton menekült a koronával, hanem különféle kerülő utakon. Titkos kísérletekkel jutott el a Sopron megyei Rábaközbe is, ahol lelkiismereti aggodalma közt betért a Kapu melletti Mihályi kastélyba. Itt pihenés és erőgyűjtés címén tartózkodott. Közben hajszálon függve biztonsága, már-már azt hitte, hogy a nyomozók az elrabolt koronának a nyomában vannak. Asszonyi ravaszsággal kivitte tehát a koronát a kastélyból egy kapuhoz igen közel eső helyre, ott egy nagy üregű odvas fűzfába elrejtette. Igen kicsi nyílást hagyott rajta, s titkos őréül a kastély birtokosát, a Ládonyi család nemes tagját állította oda, aki a kincset vizsla szemekkel őrizte. Maga a királyné a kastélyból figyelte, félve, remegve az ügy szerencsétlen fordulatának elhárításáért. Ott rejtőzködött tehát egy ideig a Szent Korona abban a gondviselésszerű fában, míg a királyné átesve a veszedelmen, és kikémlelve az utat, a magával vitt koronával átlépte az osztrák határt.

Történt mindez 1440-ben, az egykori fűzfa helyén pedig egy faragott emlékoszlop áll."

 

 

( Részlet Mihályi Ernő Mihályi múltjáról szóló összefoglalásából, egy koronaőr latin nyelvű emlékirata alapján, az ő szavait követve. )

 

A mappában található képek előnézete Dőry-kastély

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.